Nem nagyon vannak magyar dizájnerek!

Nem nagyon vannak magyar dizájnerek! Szerintem ez alapvető problémája a magyar játékfejesztésnek. Az rts játékos "aranykorban" még voltak, de most már tapasztalataim szerint vagy nincsenek dedikált dizájnerek egy projektben, vagy nem veszik őket komolyan. Sajnos legtöbbször ez nem is csoda: kevés a hozzáértő, a játékokat, trendeket nagyon jól ismerő tehetséges, jó ötletekkel rendelkező dizájner.

Pedig ahogy sok grafikus vagy akár kóder is félig vagy teljesen autodidakta módon tanulta a szakmát, úgy dizájnerek is lehetnének hasonlóan...

Mit lehetne tenni? Egy grafikus és egy kóder is tud "gyakorlatozni", azaz gyakorlati módon tanulni: abból, amit létrehoz. Egy dizájner hogyan csinálja ezt? Szerintem vagy tanuljon meg game engineket használni (gamelogikát csinálni node rendszerrel) vagy script nyelveket, vagy e kettőt egyszerre! Ha nem megy, akkor keressen társnak programozót, akivel együtt sokkal gyorsabban tudnak tanulni mint egyedül.

Én ezt a problémát pont az ellenkező oldalról közelíteném meg:
jelenleg rengeteg az olyan ember, aki a játékfejlesztés technikai részét félig, vagy teljesen átlátja, ellenben kevés olyan ember van, aki elméleti vonalon felkészült. Egy jó játéktervezőnek egyáltalán nem elég az, ha jól tud szkriptelni vagy pályát tervezni. Egy játéktervezőnek nagyobb összefüggéseket kell átlátnia, rendszerben kell gondolkodnia és ami a legfontosabb: képben kell lennie.

Hogy mire gondolok: egyrészt hatalmas elméleti tudás áll rendelkezésére mindenkinek, aki a játéktervezés rögös útjára kíván lépni. Aki hajlandó olvasni, az interneten designer blogok formájában ingyen, könyvek formájában pedig pénzért ugyan, de majdhogynem felbecsülhetetlen értékű információkhoz juthat, ezáltal hatalmas elméleti tudásra tehet szert. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a játéktervezésnek már megvannak a legtöbb helyen ismert és elismert, jól bejáratott alapjai, amiket érdemes megtanulni, majd követni. Aki nincs tisztában egy dokumentum formai követelményeivel, az képtelen lesz a fejében összeállt játék alapvető működési elveit a csapatának ismertetni. Aki nem ismeri behatóan az interaktivitás fogalmát, az nem láthatja át a médium működését sem, tehát játéktervezőnek sem nevezhető. Az alapos, átgondolt tervezés komplex, strukturált gondolkodást, kiváló analitikus és vezetői képességeket, valamint gyors, határozott döntéshozatalt igényel - hosszútávon. Nem elég ötleteket dobálni és nagyokat álmodni! Tudni kell, hogy az apróságokból hogyan lesz kerek egész és fordítva: hogy a nagy gépezetet milyen fogaskerekek mozgatják meg, és azok milyen kapcsolati rendszerben működnek és működtethetők.

Aki a fentiekkel rendelkezik, az persze még mindig nem designer, mert egy designer legfontosabb tulajdonsága, hogy A JÁTÉK A MINDENE. Nem, nem egyetlen játék a mindene, hanem maga a videojáték, illetve a videojátékok. Egy játéktervezőnek át kell látnia, hogy honnan indult az ipar, mivé lett, no és hogy merre tart! Képben kell lennie a játékok történelmével, az aktuális trendekkel és a jövőbeli irányvonalakkal is. Ehhez végtelen számú játékot kell ismernie, nem lehet sem elfogult, sem szűklátókörű, vagy egyplatformos játékos sem. Egy játéktervezőnek zabálnia kell a játékokat, de nem késsel-villával, hanem kézzel, gusztustalanul, amúgy kétpofára. Akit nem vonz az, hogy állandóan játsszon, aki egy-két rendszerváltás előtti, vagy modern MMO, esetleg Facebook, vagy egyetlen egy Blizzard játékkal érzi csak jól magát, az _nem szereti_ a játékokat. Tehát nem mindene a játék. És játéktervezőnek a-l-k-a-l-m-a-t-l-a-n.

De, most elszomorítok mindenkit: a játéktervezői készség, az elméleti tudás és a játékszerelem sem minden. A játéktervezéshez ugyanis nem árt, ha a designer jelölt érdeklődik más dolgok iránt is. Mondjuk a nagyvilág dolgai iránt. És, hogy mi lehet az a más? Nos, mivel interaktív jellege és a rendelkezésre álló technikai háttér miatt egy játék manapság már közel bármilyen lehet, továbbá egyesítheti magában a nem interaktív médiumok hosszú idők alatt kiforrott szakmai fogásait (elég csak filmre, fotóra, zenére gondolni), tényleg bármi. Egy játéktervező alapszinten legyen jártas a filmművészetben, a fotóművészetben, a zeneművészetben, az építészetben, ismerjen táblás játékokat, a különböző kultúrákat, nem árt, ha konyít valamit a pszichológiához vagy a matematikához és közgázhoz. Olvasni, olvasni és olvasni!

Ja, igen: nem egy designer szuperelmét írtam le, hanem egy olyat, amilyennek egy átlagos játéktervezőnek lennie kéne.

A mai átlagos magyar designer ezzel szember jó, ha néhány játékot ismer, semmilyen döntéshozói és vezetői képessége nincs, ráadásul a világ dolgaival sincs képben. Ellenben hatalmas dumája van és szeret álmodozni, amivel a magát legdörzsöltebbnek képzelő cégvezető agyára is azonnal rózsaszín ködöt telepít. Ezzel pedig hosszú (de a gyakorlat azt mutatja, hogy már rövid) távon is tönkretesz cégeket, karriereket, embereket. Így szükségtelennek érzik a jelenlétét, szükségtelennek, sőt, károsnak érzik a szakmáját. Nélküle valahogy minden jobban megy, még ha döcög is, de legalább halad. Ezért vannak manapság már csak elvétve dedikált designerek.

Én meg a falnak üvöltözök itt, mert a hozzám hasonlókra egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs igény idehaza.

Mondjuk amit írtál arról most az jutott eszembe, hogy lényegében a legtöbb mai sikerjáték valaminek a részbeni vagy totális koppintása (lásd angry birds, farmville stb.), azaz a készítők fogtak egy játákot, amit tovább csiszoltak, vagy más módon befuttatták (marketing, facebook-al összekötés - lásd farmville - stb.).

Tehát a trendek ismeretével együtt jár hogy sok játékot ismernek - és nem csak a sikereseket! - így ha jó érzékük van hozzá (ami szintént tudás, tapasztalat) akkor ki tudnak hozni belőle egy jobbat, kiforrottabbat, vagy mint említettem, egyszerűen pofátlanul lenyúlják és összekötik egy másik ötlettel (facebook - farmville).

Hogy őszinte legyek ez nekem már főleg nem a játékkészítés kreativitásáról szól... Pedig én inkább szeretnék megélni abból, hogy nem keresek sokat, de amit csinálok az legalább nincs 100%-osan alávetve a piackutatás alapán... áh, mindegy.

Amit írtam, abban valóban ez IS benne van, de természetesen sok minden más is. Az, hogy valaki képben van, azt is jelenti, hogy ismeri egy probléma megoldását, vagy jobban fogalmazva nem akarja feltalálni minden piszlicsáré dolognál újra a kereket. Kiforrott technikákat, eljárásokat, megoldásokat nem szégyen átvenni és alkalmazni főleg úgy, hogy már bizonyítottan működőképesek. Én láttam már nem egy olyan designert, aki egyszerű pökhendiségből nem volt hajlandó utánanézni a dolgok menetének és ezzel olyan kísérletezésbe kényszerítette bele a csapatot, ami fölösleges (no és brutálisan pénzrabló) időhúzássá vált. Ilyenkor jobb esetben jelentős kerülőúton bár, de a folyamat végére mégis rájön a csapat ugyanarra a megoldásra amit már 10-15 évvel azelőtt mások kitaláltak, rosszabb esetben meg születik egy 'B' megoldás, vagy fogalmazhatok úgy is, amire ugyanúgy rájött már más is, csak éppenséggel azért nem terjedt el, mert evolúciós zsákutca. Fejlődni csak a korábbiak ismeretében lehet, és nem azokat megkerülve, tudomásul sem véve.

Abban igazad van, hogy valóban sokan koppintanak. Amerikában ugyebár elterjedt a 'best practice' gyakorlata, ami arról is szól, hogy a lehető leghatékonyabb módon kell megoldani a feladatot a lehető legjobb helyről eltanulva. Ilyenkor az is mellékes tényező, ha az utánzó nem is érti teljesen, hogy egy adott dolog amit lemásol, mitől lesz jó. Neki az a fontos, hogy maximális minőségben másoljon. A végeredmény így általában jó, míg a fenti torpedózós módszerrel általában rossz lesz.

Szerintem felbecsülhetetlenül sok terhet vesz le az egész csapat válláról az, ha egy designer felkészült. Az, hogy mit kezd vele, már más kérdés. Másolhat, vagy bejárhat új utakat is. Ezt már nyilván a fejlesztési körülmények döntik el (van-e céges/megrendelői elvárás erre vonatkozólag, mikorra kell elkészülni, milyen minőségben és így tovább). Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy agyatlan másolással ugyanannyi idő alatt sokkal jobb minőséget lehet elérni (a kockázat pedig jóval kevesebb), mint torpedózással vagy evolúciós törekvésekkel. Nyilván a kreatív, forradalmi játékok jelentik az önmegvalósítás legfelső fokát, csak nem mindig férnek be a keretbe.